Új projekt 1

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Kedves Kormánytagok és szimpatizánsok!

Végre vegyétek tudomásul: bármennyire is zsaroljátok a lakosságot, a cégeket, és úgy - magatokon kívül - mindenkit, soha sem fogjátok tudni visszafizetni az államadósságot!

Ennek a nyílt kimondása sok bajtól kímélhetne meg benneteket.

Gondolkodjatok józanul: semmi esélyetek rá, hiába zsebelitek be a magán-nyugdíjpénztárak pénzét, hiába vezettek be egyre újabb és újabb adót - mindez hiábavaló.

Ebből a helyzetből csak olyan drasztikus szemléletváltással kerülhetne ki az ország, amire a jelenlegi pártok nem képesek.
Miért is lennének képesek? Nem is akarják, mivel már mindent zsebre tettek, amit csak el lehetett lopni.

Kedves politikusaink, csak azért vagytok még hatalmon, mert a népnek nincs alternatívája: az ellenzék éppen olyan korrupt mint ti, hát akkor kit válasszon? Tulajdonképpen szabotálnia kellene a választásokat, de az sem jelent megoldást.

Új szemléletmódra, új emberekre van szükség.

A jelenlegi vezetőség még az úgynevezett "szocializmus" idején kezdett: Gyurcsány és Orbán is KISZ-vezér volt. Van olyan, aki abban az időben sem korrumpálódott? Igen VAN!

Hamarosan hallani fogtok felőle!

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz